- Van barátod?
- Nincs.
- Hogyhogy ?!???

Ezt az ominózus kérdést mikor felteszik, tartok pár mp hatásszünetet,
hogy kiderüljön, hogy ez most költői kérdés, vagy tényleg választ vár rá
az illető. Általában választ várnak, de az ilyen szitukban soha nincs
annyi idő, hogy kifejtsem és az igazat mondjam, ezért általában azt
mondom hogy őőőő, izé, meg hogy nem is tudom. És persze nehogy már
befulladjon a beszélgetés, még erre is kell valamit reagálni, iylenkor
jön az hogy:

- majd jön az, ne foglalkozz vele, fiatal vagy még (közben igazából
azt gondolja: ezzel a csajjal biztos nem stimmel valami, hogy ennyi
idősen még egyedül van, én meg azt gondolom: fiatal?? szerintem fingod nincs hány éves vagyok...)

VAGY
- Pedig olyan szép kislány vagy! (lassan kezdem elérni azt a kort, hogy
a kislányt már nem tudom bóknak venni)

VAGY

- ismerek egy helyes srácot, nem érdekel? (no komment, persze sose
lehet tudni, de ami így indult az eddig nálam sose ért véget
szerencsésen)

VAGY
- nem baj az, az én lányomnak sincs ( ha annyira ellennék emiatt
keseredve ez biztos nagyon megvígasztalna...)

és az abszolút favorit:
- hát pedig én ennyi idősen már férjnél voltam és megvolt mindkét
gyerekem ( még azt hozzá tehetné, hogy "és vagy 10 kilóval kevesebb
volt a súlyom és nem voltam sehol narancsbőrös" )

Szóval rutinos szingliként, mostmár tudom hogy ilyenkor azt kell
mondani, hogy VAN! ezzel sokkal könnyebb rövidre zárni a beszélgetést,
mert valójában úgysem érdekel senkit, ilyenkor nem kérdeznek többet,
csak az az érdekes, hogy ha nincs, akkor miért nincs...
Azért ezzel vigyázni kell, mert ha valaki mégis érdeklődik "és ki ő?
honnan ismered?" akkor nehogy elkezdjek egy képzelt barátot kreálni
magamnak :D   "Hát igen, Gézának hívják, még gimiben voltunk
évfolyamtársak."
Még a végén túl jót kreálok, és magam is elhiszem...

Hát szőkébb már nem leszek, remélem....felálltam a gép elől, kimentem, visszajöttem a szobába: "Úristen, a tv kikapcsolódott magától!" 5 mp múlva: " ja, nem is ment..."  ok fáradt vagyok, de ennyire? :)

Tegnap színházban voltam (anyukámmal, milyen romantikus). A légy jó mindhalálig egy újabb feldolgozásához volt szerencsénk, Várhalmi Ilona alias Cila néni rendezésében ( valaha volt Ady-soknak nem kell bemutatnom).
Igazából nem a darabról akarok írni, hanem arról, hogy mennyire hülye vagyok...Nyílván azon az egyetlen széken, ami előttünk volt, ült egy emeletes torta hajú nő. Ezt gyűlölöm a színházban/moziban, mikor egy ilyen megkeseríti az egészet. Szegény ki tudja mennyit fizetett/ült a fodrásznál, hogy így nézzen ki. Egy óráig tupírozták, csak hogy eljöjjön egyedül(!) a színházba (még ha randija lett volna...) és engem bosszantson. Ettől még tudtam is volna felhőtlenül élvezni a dolgot, de elég hamar felfedeztem, ahogy a mennyezetre néztem (ennyire kötöttek le a látottak), hogy pontosan fölöttünk lóg a színház baszott nagy csillárja (Isten tudja mennyit nyomhat). Linda első gondolata pedig természetesen: " Úristen mi lenne, ha ez itt leszakadna. " főleg, hogy biztos nem tegnap lett oda rakva és/vagy ellenőrizve, hogy stabil-e.
Mondanom sem kell, hogy innentől kezdve kb. 10 percenként ezen rágódtam, aztán kombinálva ezt a problémát az előttem lebegő hajtömeggel, próbáltam úgy ülni, hogy lássak valamit a hajlakk szagú strandlabda frizurától ÉS ha közben a csillár is leszakadna, olyan pózban üljek, hogy a legkevésbé legyen fájdalmas ( nem mintha nem halnék egyből szörnyet, de legalább ne törjön annyi csont.) Szóval ez egy nagyon jó színház élmény volt, nem tudom hogy tudtam így elkalandozni, mert egyébként nem volt unalmas. Teljesen laikusként megkaptam amire vágytam. Az ismert sztorit kicsit modernebb formában, énekkel/tánccal, aranyos, tejfölszőke hajú, édesen pösze főszereplő kisfiúval.
A slusszpoén, hogy hazafelé a buszon rajtunk kívül kb. 2 ember ült még, az egyik maga "A Haj" személyesen (igen! ugyanaz a nő) és pont elénk bírt leülni ott is. Anyámmal ezen persze hazáig röhögtünk...

De mindez tegnap történt, és már a feledés homályába merül, mert ma megkaptam életem legkedvesebb bókját, egy 3 éves, alig 1m magas kisfiútól, aki felállt a székre, végig mért, majd fejcsóválva kijelentette: " jááááj, te de csinosz vagy, jééézuszom! "

Na igen, van aki gyereket szül, van aki meg blogot...Nekem egyelőre csak az utóbbit sikerült, de azt is majdnem olyan nehezen mint egy gyereket. Kb. egy éve készülök rá, fél éve nézegetem, hogy hol lehet írni, és egy hónapja meg azt válogatom, hogy a lehetséges helyek közül hol kéne. A gyorsaság sose volt az erősségem. Van ami nem változik, de már meggyőztem magam róla, hogy így vagyok jó. Szóval mondhatnám, hogy lesz itt szó sok mindenről, mert az olyan jól hangzik, de ez nem igaz, én csak szépen leírom majd ide ami épp foglalkoztat, (filmek, könyvek, na meg sorozatok főleg ) meg az aktuális érzéseimet, történéseket, aztán aki rákap az ízére az rá, aki nem, az meg úgy járt. És most az jutott eszembe a rá-ról hogy "rá rá rá, be ki rá" ...Lehet gyereket még azért nem szültem, mert túl gyerek(es) vagyok hozzá?