- Van barátod?
- Nincs.
- Hogyhogy ?!???

Ezt az ominózus kérdést mikor felteszik, tartok pár mp hatásszünetet,
hogy kiderüljön, hogy ez most költői kérdés, vagy tényleg választ vár rá
az illető. Általában választ várnak, de az ilyen szitukban soha nincs
annyi idő, hogy kifejtsem és az igazat mondjam, ezért általában azt
mondom hogy őőőő, izé, meg hogy nem is tudom. És persze nehogy már
befulladjon a beszélgetés, még erre is kell valamit reagálni, iylenkor
jön az hogy:

- majd jön az, ne foglalkozz vele, fiatal vagy még (közben igazából
azt gondolja: ezzel a csajjal biztos nem stimmel valami, hogy ennyi
idősen még egyedül van, én meg azt gondolom: fiatal?? szerintem fingod nincs hány éves vagyok...)

VAGY
- Pedig olyan szép kislány vagy! (lassan kezdem elérni azt a kort, hogy
a kislányt már nem tudom bóknak venni)

VAGY

- ismerek egy helyes srácot, nem érdekel? (no komment, persze sose
lehet tudni, de ami így indult az eddig nálam sose ért véget
szerencsésen)

VAGY
- nem baj az, az én lányomnak sincs ( ha annyira ellennék emiatt
keseredve ez biztos nagyon megvígasztalna...)

és az abszolút favorit:
- hát pedig én ennyi idősen már férjnél voltam és megvolt mindkét
gyerekem ( még azt hozzá tehetné, hogy "és vagy 10 kilóval kevesebb
volt a súlyom és nem voltam sehol narancsbőrös" )

Szóval rutinos szingliként, mostmár tudom hogy ilyenkor azt kell
mondani, hogy VAN! ezzel sokkal könnyebb rövidre zárni a beszélgetést,
mert valójában úgysem érdekel senkit, ilyenkor nem kérdeznek többet,
csak az az érdekes, hogy ha nincs, akkor miért nincs...
Azért ezzel vigyázni kell, mert ha valaki mégis érdeklődik "és ki ő?
honnan ismered?" akkor nehogy elkezdjek egy képzelt barátot kreálni
magamnak :D   "Hát igen, Gézának hívják, még gimiben voltunk
évfolyamtársak."
Még a végén túl jót kreálok, és magam is elhiszem...