Amúgy meg ma jól megkaptam munkahelyen, hogy ennyi idősen mi az, hogy nem vagyok férjnél legalább, még ha gyerekem nincs is...Biztos igazuk van, de ha magamba nézek vagy 10 év kb. mire eljutok mentálisan oda, hogy gyereket merjek reprodukálni erre a világra, (vagy örökbe fogadni mert már öregek lesznek a petesejtjeim), vagy soha. És akkor mi van? Kérdezem én. Tisztában vagyok a korommal, és már eljutottam arra a pontra, hogy lehet hogy vénlány leszek és nem lesz családom ( illetve én nem alapítok újat) és mivel a szűk családban én vagyok a legfiatalabb ezért jó eséllyel én halok meg utoljára, egyedül. És akkor mi van? Sok ember ezért házasodik és van benne évtizedekig egy nem működő kapcsolatban, mert fél egyedül lenni, fél attól hogy egyedül marad. Én is félek. De csak ezért nem fogom kétségbeesetten kapálódzva "beérni" valakivel hogy majd hátha ő pelenkáz mikor összefosom magam a halálos ágyamon. Akkor inkább legyek egyedül, haljak meg egyedül (ami szintén nem igaz, mert hiszem , hogy az igaz barátok akkor is ott lesznek), de legalább éljem meg az életemet olyan intenzíven ahogy én akarom, éljek át mindent, amit akartam, próbáljak ki mindent, jussak el mindenhova, és ne 40-en felül, 2 gyerekkel, férjjel jöjjek rá, hogy nem éltem még ki magam,  mert akkor egy egész család szív a meggondolatlanságom miatt. Szóval egyedül is lehet teljes életet élni, ez nagyon közhelyes, de mint közhely, rohadtul igaz is, és ehhez néha nagyobb bátorság kell mint egy császármetszéshez...

Magadnak hazudni a legkönnyebb ugyebár...

Hát ide meg olyan régen írtam, hogy már azt is majdnem elfelejtettem, hogy van ez a blog...Időm még lenne is, de rájöttem, hogy mostanában úgy élek mint egy robot, munka, aztán haza esek és eszek, meg döglök, majd elalszok, és kezdődik elölről (üdv a felnőtt létben?) Még amihez lenne kedvem, arra sincs már energiám. Na meg erőltetett sztorikat nem akarok ide lökni, csak hogy írjak, arra jutottam, annál már az is jobb ha nem írok semmit. 

Kicsit visszakanyarodva a társkeresős témához, tegnap reggel a távolsági buszon beült mellém egy fickó és leszólított hogy "bocsi te nem Linda vagy a badoo-ról?" ennyire kicsi ez a világ? Úgy látszik a társkeresőn nem is kell beszélgetni senkivel, elég ha felrakod magad, aztán majd felismernek az utcán a fiúk...hát reggel fél 7kor  ***va sok kedvem volt egy idegennel csevegni, de végül úgy döntöttem egyszer kibírom, aztán kellemesen csalódtam:) 

A munka meg iszonyat kemény, szinte minden nap tovább vagyok bent, néha sikerélményem van, néha nincs...és annyi már kiderült számomra, hogy egy rohadt nagy stréber veszett el bennem, meg is kaptam már hogy túl lelkiismeretes vagyok. Nem tudom próbaidő alatt miért kéne felvennem a leszarom stílust? Próbálok mérsékelten nyalni és szorgalmasnak tűnni, aztán később ráérünk a linkeskedésre. Emellett olyan nagy terveket szövögetek, hogy elmegyek fodrászhoz, ami nálam nagy szó (lehet lány létemre igénytelenség), mert sose járok fodrászhoz, magamnak vágom a hajamat. Fodrász székből ugyanis még nem szálltam ki elégedetten, soha. Ezért úgy döntöttem ezt ne erőltessük. Viszont most nagy fazonváltásra készülök, hogy pontosan mi lesz az, azt majd képpel illusztrálom később. A másik terv hogy május elsején a hosszú hétvégén végre elmegyek Pestre és kiszórakozom magam, ámen!

Ma láttam az utcán egy nénit majdnem elesni (végülis megúszta, csak megbotlott), de az ilyenről akarva akaratlanul mindig a saját eséseim jutnak eszembe (igen, több is van). Egyszer épp a háziorvoshoz menet, a macskaköves úton, ami padokkal volt végig szegélyezve, persze mindegyiken ültek, tömve volt az utca, én meg hosszú trapéz gatyában (akkor még divat volt), meg valami papucs ami alapból csúszott, és pont az jutott eszembe, hogy jó bő ez a nadrág még a végén elesek benne, ahogy ezt kigondoltam, abban a pillanatban hasra vágódtam, kezem lábam széjjel, mint egy béka kiterültem a betonon, felpattantam, zavartan röhögtem és tovább mentem. Mivel úgyis a háziorvos volt a cél, ha már ott voltam egy gyors mozdulattal felhúztam a nadrágomat hogy ugyan nézzen már rá és adjon egy sebtapaszt, mert úton idefele elestem. Gondolhatta, hogy ez se normális szegény...Mai napig előttem van az arc amit vágott. A másik sokkal emlékezetesebb és frissebb élmény, mert az elmúlt nyáron történt, mikor is biciklivel sikerült produkálnom a főtér kellős közepén egy baszott nagy esést, sietni akartam és rámentem a villamos sínre amibe szépen bele is akadtam , én meg lerepültem a bicajról, a bicikli meg rám esett, az elöl lévő kis kosaramban volt a táskám, amiből egyetlen dolog esett ki, egy doboz sör, ami nálam volt, és az szépen gurult végig a placcon, én meg fel se tudtam kelni mert a biciklit nem tudtam leemelni magamról. Egy cigány pasi jött oda, mellesleg őt akartam kikerülni, szóval ő a hibás, felráncigált valahogy, kiegyengette a kosaramat, mert eldeformálódott, aztán ránézett az elguruló sörre, "inkább toljad, drága!" erre én: "ja nem vagyok bebaszva!! nem azért estem el"  elkezdtem mentegetőzni, de minek :D valahogy visszaültem a biciklire és hazáig röhögtem magamon, hogy megint csak pár tucat ember előtt égtem be, bár nálam ez nem meglepő. Az adrenalin miatt észre se vettem hogy mindkét térdemből ömlik a vér, úgy tekertem hazáig, aztán 3 napig biciklire se tudtam ülni, mert nem hajlott a térdem :D Szóval ilyenek megesnek , most hogy jön a nyár (tavasz) újra előkerül a bicikli úgyhogy majd még mesélek.

Új munka ON! Lehúztam egy hetet, (végül csak 11-én kezdtem) azt már most elmondhatom, hogy teljesen más mint vártam. Ahogy az általában lenni szokott. A munka egyáltalán nem egyszerű, most még betanulási időszakban vagyok, csak az a baj, hogy nem tudom az meddig fog tartani (lehet már hétfőtől bedobnak a mélyvízbe), az emberek viszont tök jó fejek, az elején megmondta a főnök hogy "itt barátságos, családias hangulat van" és igaza volt, mert mindenki barátságos, kb. őt kivéve. Na de kinek van jófej főnöke?....Ez legyen a legnagyobb bajom, azt mondom. Viszont, azt muszáj megemlíteni, mert annyira tipikus, hogy az első nap, az első cselekedetem az volt, hogy egy csatos lefűző mappát (vagy hogy hívják) széttörtem...Mikor utoljára ilyen volt a kezemben annyi volt, hogy szét kellett húzni kézzel, ezért most is ezt tettem, nem tűnt fel hogy ott van egy kis kar amit fel-le kell hajtani és ennyi, ezért aztán tönkre basztam az egészet. :) Hát na. Valahogy be kell mutatkozni. "Szia! Linda vagyok, van még egy mappád?"

Szerencsére már szerintem nem azt a kort éljük, amikor társkeresőn fent lenni ciki. Hülye sztereotípia, hogy aki regisztrál egy ilyen oldalra, azok csak a rondák, valamilyen fogyatékosságal élők, büdösek, vagy külsőre stimmelnek, csak lelkileg totál elbaszottak. Persze ezek mindegyike megtalálható még ma is ezeken a helyeken, de vannak egész normális emberek is. Egy ilyen oldalon vagyok csak fent (megnevezni nem szeretném). Egyetlen egyszer fajult odáig a dolog, hogy egy itt megismert illetővel személyes találkozásig jutottunk, aztán egyáltalán nem sült ki rossz dolog belőle, konkrétan tök jó 8 hónap együtt. Szóval sose lehet tudni...Viszont a pasik által felrakott képekből egy tanulmányt lehetne írni (biztos a csajokéból is, csak én azt nem nézem), és most nem azért mert ennyire cinikus vagyok meg lenéző, hogy én csak röhögni járok oda, de sajnos legtöbbször kénytelen vagyok röhögni. Hét favorit kategóriám van:

7.) Fürdőszoba/nappali/vonat/lift tükrében magát fotózós, aki nagyon menő az még bele se néz a tükörbe, hanem oldalra a távolba mereng, és persze ez néha kombinálva félpucér, bicepszet feszítő pózzal.

6.) A nyaralós fotók. A háttér a tenger, vagy valamilyen szép táj, ami amúgy tök jó, szívesen nézek szép hegyvonulatokat, csak a delikvens kis pötty a kompozícióban, magyarul l***sz nem látszik belőle.

5.) Hasonló kategória, a napszemüveg és akár pluszba sapka, hogy véletlenül se látszódjon semmi az arcából, persze az az egy fotó van feltöltve.

4.) Meg kell említeni a túl távoli képek után, a túl közelit, mikor csak egy szeme van a fotón (legalább látszana mindkettő, akkor annyi kiderülne, hogy nem kancsal), de egy kék szemmel nem tudok mit kezdeni, sok minden nem derül ki belőle.

3.) A kocsiban ülős, épp vezetős, vagy csak a parkolóban kocsira támaszkodós, illetve motorra...férfiasabb már nem is lehetne.

2.) Ezüstérmes az előzőre kicsit hajazó, a tóparton guggoló, halat tartó férfi, vagy elejtett vaddisznó tetem fölött, fegyverrel vigyorgó. Ok, hogy a régi női férfi szerepek, ők vadásztak mi őriztük a tüzet...stb. de na, akkoris. Nekem ez inkább nevetséges és nem pedig tesztoszterontól túlfűtött.

1.) Az első helyen pedig az áll, aki még béna képekkel se próbálkozik, annyira lusta, vagy annyira fantáziataln, vagy annyira ronda szegény, ezért felrak egy képet Brad Pittről, vagy más színészről. Vannak okosabbak akik már rájöttek, hogy túl ismert embert nem szabad, hanem valami viszonylag ismeretlen modellt például, akkor hátha lesz aki elhiszi, hogy tényleg ő van a képen. Szánalmas.

Szóval, sok szerencsét Linda a társkereséshez!

Felgyorsultak az események körülöttem, csak kapkodom a fejemet. Ha ez egész évben így megy tovább, akkor 2014 szuper év lesz! Írtam hogy nem akarok ebből ovi blogot csinálni, nos ez rendeződött, ugyanis az oviban ma dolgoztam utoljára :( Hétfőtől újult erővel másik munkahelyen teszem oda magam. Hogy mi ez meg hol és mennyiért...arról majd később, mikor már többet is tudok mesélni róla. A lényeg hogy ez csak kedden derült ki, szóval 3 napom maradt az óvodától elbúcsúzni, meg hát leginkább a gyerekektől, akik nagyon fognak hiányozni!! Sosem voltam egy érzékeny fajta, az elmúlt pár évben kezdek az lenni, de ez az ovi meg pláne azzá tett, ma csak kétszer érzékenyültem el, mikor rajzokat adtak ajándékba, amin főleg én vagyok, meg mikor eljöttem a nap végén és integettek meg kiabálták a nevemet, elég nehéz pillanatok voltak. Azzal nyugtatom magam, hogy ha a megbeszéltek szerint április 30-ig maradok és akkor kell eljönni, akkor még nehezebb lett volna, mert még jobban hozzám nőnek ezek a kis hülyék.

Amúgymeg mint írtam, múlt héten ki akartam rúgni a hámból, hát sikerült. Mostanában ritkán megyek az éjszakába, de most az egyszer kitettem a lábamat és jól el is hagytam a telefonomat a végére...nem is én lennék. A Roncs volt a végső állomás, ott hagytam el, kitudja hogyan...De még itthon észre vettem, hogy nincs meg és felhívtam magamat, felvette egy nő hogy roncsbár iroda, itt maradt a telefon, érte lehet majd jönni. Akkor megnyugodtam, olyanannyira hogy csak hétfőn mentem érte (tökéletesen megvagyok én telefon nélkül is). Aztán hétfőn mikor bementem és kérdezték milyen telefon, rávágtam hogy "nokia" erre jön vissza a srác hogy itt csak samsungok vannak meg egy sony. "ja akkor lehet samsung! a nokia a régi telefonom volt, azzal keverem" aztán mondja, hogy ilyenkor tesztelni szokták valahogy, hogy tényleg az illetőé-e a készülék. "Hogyan?" "hát mondjuk kérünk egy pin kód-ot" erre én: " ja hát én nem tudom a pin kódomat :D " szóval nagyon hihető voltam, hogy nem telefont lopni mentem oda. Szerencsémre velem volt barátnőm úgyhogy mondtam, hogy csörgessen meg és akkor látjuk hogy ő hív. Nem tudom ha ő nincs ott hogy szerzem vissza. Ez megint csak tipikus Lindás volt...de legalább meg van. Örülök hogy butatelefonom van, mert egy jobb fajtával nekem el se lenne szabad indulnom. Maga az este amúgy pont úgy sikerült ahogy terveztem, kicsit itt is voltam kicsit ott is, kicsit ezzel is, kicsit azzal is, és a részegségi szintem is megfelelő volt és kellemes, nem úgy mint a rá következő nap, az minden volt csak kellemes nem. Most megint nem iszok egy darabig, arra jutottam, hogy legközelebb annál jobban fog esni.

Igen, macska voltam, kép készült, de csak egy darab és fotós által, szóval fél évig tuti nem látom. De annyira nem is érdekel, most inkább felejteni akarom a napot...Életem első farsangja volt, amit nem élveztem. Még szerencse, hogy egy évben csak egyszer van. A gyerekek megőrülnek, pattognak, ugrálnak, kergetőznek, csörögnek, csattognak, mindenféle szerszámmal ami a különböző jelmezek kiegészítői, még azt is behozzák aki amúgy beteg, mert hát ne maradjon ki belőle a gyerek, szóval a létszám is teljes volt. De ma kaptunk egy kis kompenzálást, mert csak 11 gyerek jött a 22ből, lehet tegnap valami lejárt szavatosságú nasit etettünk velük "véletlenül" :P Mellesleg a 11ből alvásidő végére 10 lett, mert az egyik kislány lázas lett és elvitték, ennek kapcsán gondoltam végig hogy a Linda vs. influenza harcban vajon mennyi eséllyel indulok, rájöttem hogy kb. 0-val. Habár nem nagyon sokat, de dohányzok, alkalom adtán iszok, jóideje nem sportolok semmit, az esetek többségében kialvatlan vagyok, és gyümölcsöt is kb 3 évben egyszer kívánok meg, de akkor se biztos, hogy eszek. Szóval kedves influenza, már csak az a kérdés hogy mikor érkezel? 

Az azért elgondolkodtató, hogy akinek reggel fél 7kor a buszon MÁR hónaljszaga van kabáton keresztül ( és persze fent kapaszkodik és pont én állok alatta) azzal mi történik a nap végére? Arról nem is beszélve, hogy mit kapnak mellette egész nap a munkatársak...Mindenesetre ébresztőnek jó volt, felért egy erős kávéval.

Holnap meg farsang, de nem mondom meg minek öltözök, majd fotóval együtt lesz hatásos az élmény. Mondjuk nem viszem túlzásba ezt a jelmez témát, végülis én nem vagyok óvodás gyerek. Gondoltam arra is hogy még egyszerűbben oldom meg, nyomok magamra valamivel pöttyöket és egész nap vakarózok, és akkor én leszek az ovis aki elkapta a bárányhimlőt. De ez nem jó, mert ha túl hihetőre sikerül a szülők nem biztos hogy örülnének, úgyhogy maradtam egy snassz állatos ötletnél, ami nem kutya...

Most olvastam neten egy cikket arról hogy "hogyan éld túl a Valentin napot ha szingli vagy". Volt egy sejtésem hogy mire számíthatok, de annyira ráérek így péntek este egyedül, betegen itthon, gondoltam ránézek. És akkor jöttek ilyenek, hogy ajándékozz! mert az milyen jó már ha megleped anyukádat valamivel, ha már pasid nincs, meg menj el edzeni, mert akkor levezeted a feszültséget plusz hozzá járulsz ahhoz, hogy jövő ilyenkor már egy szívdöglesztő pasival ünnepelhetsz (idéztem), meg csinálj csajos estét, meg menj el bulizni...Tényleg korszakalkotó ötletek. Megjegyzem, hogy nekem már fel se tűnne hogy valentin nap van, ha nem olvasnám facebookon minden 2.postban azt hogy "kit érdekel hogy valentin nap van?? hagyjátok már magatokat a sok csöpögős hülye kiírással, nem csak ezen a napon kéne szeretni egymást!!" Meg hasonló közhelyek. Nekem már ezektől a kiírásoktól jobban herótom van mint magától a valentin naptól. Ma egyetlen csöpögős posztot se láttam csak ilyeneket, komolyan már ki vagyok éhezve hogy valaki kiírja, hogy "Óó Géza úgy szeretlek, köszönöm a bonbont! csodás volt veled ez a mai nap, szeri van <3 <3 "
De nem?

Rájöttem, hogy ez talán a legrosszabb korszakom amikor csak blogírásba kezdhettem, mert egyáltalán nincs rá időm/energiám (igen Linda mindig utólag gondolkodik...), de ha most abba is hagynám (mikor tulajdonképpen még el se kezdtem) az milyen ciki már...Meg akkor beigazolódik amit sokan sokszor mondtak már, hogy belekezdek mindenbe aztán félbehagyom. Nem akarom, hogy nekik legyen igazuk.

Egyébként nemtudom mondtam-e már de szeretek sokszor zárójelet használni, meg három pontot, biztos rohadt idegesítő lehet, és most ezt is majdnem zárójelbe tettem :D
Amúgy azért írok egyelőre keveset, mert a hét túlnyomó részét (heti 40 órát) 3 éves gyerekek között töltöm, egész pontsan 21 darab van belőlük és rosszabbak mint 100 gonosz felnőtt. Lassan a 3. hónap ér véget amit így töltök el és annyi már biztosan kiderült, hogy óvónő nem leszek. Mindig is távol állt tőlem a pedagógus szakma, pedig anyukám is azt űzi, most ráadásul együtt űzzük, de nem kaptam kedvet. Tény, hogy a kisgyerekek nagyon aranyosak, semmivel nem ér fel mikor megérkezik az ember "munkába" és rohan felé 5-10 gyerek és sikít és ölelget, ahogy visszamosolyognak rád ha csak kicsit is mosolyogsz rájuk, meg persze az aranyköpések, amikből már most egy füzetet tudnék vezetni. Meg egyáltalán látni, hogy már ennyi idősen milyen kialakult személyiségük van, tényleg nagyon jó. De azért azt nehéz megszokni hogy folyamatos gyerek ricsajban vagy, ami már önmagában fejfájásra ad okot, hogy szaladgálni kell utánuk, hogy felváltva folyik a taknyuk bokáig és hogy sokszor nyolcan szólnak hozzád egyszerre és mind mérges lesz akinek épp nem válaszolsz, és még sorolhatnám. Az a baj, hogy a csoport nagyjából két táborra oszlik, az egyik fele okos, nincsenek értelmi problémái, ha azt mondod neki, hogy ne csináld ezt vagy azt akkor megérti, ellenben rendetlen/szemtelen és ezért direkt csakazértse csinálja amit kérsz, a másik csoport pedig még rosszabb, mert rendetlen és eleven viszont hozzá még buta is mint a föld ezért ha azt kéred, hogy ne rángassa azt a polcot mert magára borítja az egészet és ott hal szörnyet én meg megyek a börtönbe, akkor fingja nincs hogy ez mit jelent. Vagyis a harmadik csoport ami az ideális (okos és szófogadó) az egy az egyben hiányzik nálunk, talán 1-2 lány van de azokat észre se venni a többi energiavámpír mellett.
Nem hiába, a gyerekeket nem lehet az óvodában megnevelni, otthon kéne elkezdeni, de ez már egy másik téma.
Napi szinten nem akarok ide írni, mert akkor félek, hogy egy ovi-blog lenne a dologból, de néha biztos fogok még gyerekeket emlegetni, ezért gondoltam tisztázom, hogy óvodában dolgozok mielőtt bárki azt hiszi, hogy a saját gyerekeimről beszélek.
Gyerekről jut eszembe, hogy amúgy hétvégén volt a szülinapom, amire ma kezdtem ráeszmélni, nem gondoltam, hogy ilyen hamar fogok, mert aznap semmi nem volt ami erre emlékeztetett volna, annyi hogy volt egy torta de még számgyertya se volt rajta hogy ne frusztráljon, milyen rendes az anyukám.
Amúgy meg se ünnepeltem még rendesen ezt a jeles eseményt, úgyhogy lehet mostanában elmegyek már bulizni (de utálom ezt a szót, de az hogy elmegyek inni olyan rosszul hangzik), aztán akkor hátha ide is izgibbeket fogok írni mint a gyereksztorik.